Lakadó

Azt mondta az imént Bella, hogy elege van már az utolsó, “szombat-vasárnap” bejegyzésemből, úgyhogy produkáljak valamit.

Én erre megfőztem a 11 órai kávémat, és ideültem ihleni. Amúgy Bellának igaza van, már egy hónap eltelt az esküvőnk óta, én meg hallgatok, jaj, nagyon hallgatok.

Az utolsó héten mondjuk esélyem sem volt bejegyzéseket gyártani, örültem, ha a kitűzött terveket megvalósítottuk. 17-én pl. hajat festettem, kedden kozmetikushoz mentem, szerdán ruhát próbálni, csütörtökön semmi minden mást, pénteken de. körömködni, majd összebédelni, végül ruhát elhozni kellett, ez három esemény eddig, két helyszínen. És akkor este még fodrászhoz is mentem, majd vendégek jöttek, és aztán hajcsavarókkal aludtam sokat, ja nem, keveset, de legalább rosszul. Közben kb. szerdától már lehetett a KTC-be vinni a kaja hozzávalóit, az italokat, meg aztán elkezdődhetett a díszítés, úgyhogy nem unatkoztunk. Én természetesen hisztériáztam, örök haragot fogadtam (egy kicsit még tartom is), előfordult, hogy sírtam is. Az utolsó napon sem a mi akaratunk érvényesült, mert egyértelműen elvetemült ötleteink voltak, amik megfontolásra sem méltóak, és mint ilyenek elvetésre kerültek. Ennek köszönhetően igénytelen ültetőlapokkal dobtuk fel az egyébként szépre rendezett asztalokat, mégpedig olyanokkal, amik csakis pénteken késő este, már-már éjszaka készülhettek – és készültek is. Továbbá a családtagok (kizárólag az enyémek) , illetve a barátaink asztalai még véletlenül sem maradhattak az általam kialakított összetételben, hanem azokat többszörös (ha jól emlékszem mindössze ötszörös) átalakításban kellett részesítenem/-nünk. Ennek köszönhetően nem ott, nem úgy és nem azok ültek ott, úgy és azokkal, akikkel én szerettem volna, de legalább nem az én akaratom érvényesült, és ez úgy látszik borzasztó, mintegy kéjes örömmel töltötte el a Főrendezőt. Jelzem, mindez a parádé pénteken csúcsosodott, dehát addigra még úgysem izgultunk eléggé, úgyhogy meg sem kottyant a dolog. Nos, így köszöntött ránk a szombat.

 

 

7 után keltünk, 8-ra a fodrász várt, de előtte még Gyöngyihez kellett szaladnunk egy virágért, amit a fodrász a hajamba tűzött. Alig fél órát csúszott a hajalakítás, mert az előttem lévő menyasszony nem volt próbafrizurán, és reggel gondolkodott el, hogy akkor ő voltaképpen milyen hajszerkezetet is szeretne… (Bízta volna rám…) Ez egyébként akkor csak 3 percre zavart, és különben is annyira atomjó lett a hajam, hogy elfeledtem mindent. A fodrásztól hazaérve már várt rám Betti, a sminkes, és kiválókiváló sminket készített, amíg élek, el nem felejtem, az biztos!

 

Meg Sonja is, aki végigasszisztálta a sminkelést is, meg segített rámaggatni a ruhát is, és nagy köszi (és szei) neki a türelméért és a végtelen higgadtságáért.

 

Aztán megjöttek anyuék is. Közben meghozták a minifasírtokat és -ó, uram- RÉTEST is.

 

Gyors letusoltam, és már ugrottam is (aha, persze…) a ruhába, miközben Csaba, a fotós kattintgatott erősen.

 

 

A ruháról a cipzár húzója letörött, szerencsére már felhúzott állapotában, valamint rám kellett varrni a hátát is (mármint a ruháét), de ezekre már nem is merek gondolni.

 

Elkészültünk végül, és elindultunk fényképeződni a városba, előzetes terveink szerint a Mojoba, a piacra, a parkba és a Tiszára.

 

Ez mind össze is jött, köszönve Badis Robinak, aki volt olyan szíves és minden lehetetlen kívánságunkat teljesítette, mégpedig úgy, hogy arcizma sem rándult. És még fényképezni is volt kedve/ideje/türelme.

 

A kötelező köröket így lefutva megérkeztünk a KTC-be, úgy du. 1 körül, ahol már egy csomó vendég volt, annak ellenére, hogy fél 2-re hívtuk őket.

 

Ez nem is okozott különösebb problémát, bár tény, hogy a megérkezésünktől számítva másfél órát folyamatosan álltunk, mert mindig jött valaki. Ez a rész azonban tetszett, fel sem tűnt, hogy annyi ideig vendégfogadtunk.

 

És innen kezdve általánossá vált, hogy fogalmam sem volt, hogy hány óra van, az időérzékem úgy úszott el, ahogy volt. Egyszer csak kocsiba vágtuk magunkat és bejöttünk a városházára, ebből arra következtettem, hogy 4 körül lehet. A polgári esküvő hozta a szokásos zentai igénytelenséget, de a zene az legalább tetszett (jaigen, mivel mi vittük – ezt is valamikor a szűk utolsó héten).

Az esküvő után a Nagy Fényképezkedés következett, majd visszatértünk a KTC-be, ahol mindenki összepuszilt bennünket, immár másodszor a nap folyamán (akkor még nem tudtam, hogy nem utoljára).

 

Ezek után táncoltunk, majd a vendégek egy része (?) hazament átöltözni. Nekem úgy tűnt, hogy mindig sokan voltunk, úgyhogy lehet, hogy a sereg egyenként ment ki és be?! Amikor már estére visszajött telleg mindenki, akkor is táncoltunk, és valaki mindig taposta a ruhámat (de nem mindig ugyanaz a valaki, ettől volt változatos a program), és akkor anyu meg Sonja felvarrták a szerkómat, hogy ne zavarjon. Én pedig nem táncoltam másokkal, körben, hanem csak a férjemmel, őt kiműveltem, hogy hogy kell/lehet velem mulatozni. Egyszer csak hozták a vacsorát, ami nagyon finom volt, bár én a levesen és a pörköltön túl már nem léteztem, de az biztos, hogy ez a két fogás nagyon bejött. Aztán ellopták a cipőmet, vagyis nem, mert önként adtam oda, mert ketten fenyegetően kérték.

 

Előbb persze megalkudtam velük, hogy mit kérhetnek érte, de a násznagyok tánca remekre sikeredett.

 

Alig táncoltunk még egyet, amikor tolták befelé a tortát, na abból is ettem, és az is ízlett. Habár egyeseknek a rózsaszín szíves-virágos vonulat nem jött be, de én éppen ilyet akartam, és nem is csalódtam.

 

 

Hipp-hopp már a menyecskés átöltözésnél tartottunk, és olyan jó volt letusolni, hogy el nem mondhatom. Betti frissített a sminkemen, és már léptünk is kifelé, vagyis én, a menyecsketáncra. Fogalmam sincs mennyi ideig tartott, csak azt tudom, hogy az erről szóló fényképek ritka bénák, nem minőségükben, hanem témájukban, mivel alig lehet szépen fotózni két mozgásban lévő táncolót, főleg ha ilyen összetett -kettőt jobbra-kettőt balra- pozíciókat kell megörökíteni. A harmadik lecsókolás egyébként itt történt, olyan pusziadagokat kaptam, hogy nyugodtan élhetnék belőle pár évig. Végül jött az uram, és kitávolított a táncból, visszajöttünk a pénzért, azt megszámoltuk, és mentünk kínálgatni.

Na, az is elvitt legalább egy-másfél órát, de még mindig sok vendég volt. Mondjuk én nem is tudom megmondani, hogy ki mikor lépett le, csak azt tudom, hogy egyszer csak kevesebben lettünk, viszont a zenészek akkor csaptak nagyon bele, de úgy, hogy több órán át meg sem álltak. Túl későn, ez az én szerény véleményem, de ez már innen kezdve teljesen mindegy, mert ez így történt. Egyszer csak odacúboltak egy asztalt, hogy arra álljak fel, és táncoljak, amit megtettem, bár fixa ideám volt, hogy az alattam fog összetörni. Nem így lett, még kettőnket is elbírt, és amikor lejöttünk, akkor roskadt össze. Aztán emlékszem még olyasmire is, hogy levetettem a szandálomat, sőt, mindenki levetette, vagy levették róla, és mezítláb táncoltunk. Meg az is rémlik, hogy hirtelen reggel lett, világos, és jöttek Gyöngyiék leszedni a dekorációt, de mi még ott táncoltunk, bár akkor már nagyon jöttem volna haza, mert ez 6 körül volt. Végül fél 8-kor összepakoltuk az ajándékokat, és hazatávoztunk, de apósomék még nyomták egy órát a lagzi témát. Másnap persze utólagzit kellett csinálni, morzsapartit a rokonságnak, ott is közel 100-an voltunk.

Gondolkodom, hogy mi jut eszembe a saját esküvőnkről… Ilyesmik:

• Gyorsan telt az idő
• Nem volt olyan idegbajos, mint az előtte lévő pár nap
• Jót ettem
• Hellyel-közzel jót táncoltam
• … jól éreztem magam

 

Hát valami ilyesmi volt az ominózus augusztus 22-i napon. Képeket is teszek fel szépen lassan, csak azokat át kell alakítanom, úgyhogy türelmet kérek. Végezetül pedig köszönöm mindenkinek, aki eljött, hogy emlékezetessé tette ezt a számunkra lényeges napot.

 

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szombat-vasárnap

Íme, megint itt, hogy röviden összefoglaljam az összefoglalhatatlant, a nevezetes utolsó hétvégét, ami nálam szombattal kezdődött. Robinál péntekkel, de a legénybúcsúról nem írhatok, mivel ott nem jártam. Szombaton reggel elvonultunk a leendőmmel Szabadkára, hogy begyűjtsük a fontosabbnál fontosabb ékszereket. Ez a program sikerrel lezárult, megebédeltünk, és uzsgyiztunk haza, hogy aludjunk még egy kicsit délután. Közben egy Kisbella és egy Sonja felhívtak, hogy utasításba adják, hogy 19.45-re álljak készen. Így is volt, méltóképpen puccos ruhakölteményben várakoztam itthon, amíg megjelent Sonja egy üveg pezsgővel és egy polóval, ami azt hirdette, hogy megőrülök a képen látható állampolgárért, azaz Robiért. A pezsgővel a kezemben beültem a házunk előtt várakozó taxiba, majd Sonja bekötötte a szememet, és elindultunk. Egy ideig sejdítettem az utat, de aztán már nem. Sonja következő utasítása az volt, hogy a taxiból való kiszállás után nem kommunikálhatok, én nem is tettem. Beültünk egy másik autóba, és egy ideig csak azt tudtam, hogy köröztünk sokat a körforgalomban. Aztán ki-bejártunk Zentába/-ról/-ra, és egyszer csak kiszállás lett a parancsszó. Tipegtünk/-tem egy sort, majd odaértünk a valahova. Lekapták a fejemről a sötétítést, és kiderült, hogy a Badisékhoz utaztunk, ahová a többiek már összegyűltek, és mindenki bikiniben. Egyszer csak előkapták az én fürdőcuccosomat is, és leültünk az egyik medence köré, és ittunk. Majd a játék-evészet-játék vonalat követtük, minek következtében elfogyasztottam a pezsgőmet, és nyertem számtalan ajándékot, mint példájú (a teljesség igénye nélkül): üvegmosó, szivárványszínű portalanító, legényfogó, bilincs (nyehehe) és Leszarom tabletta :) Haaaaatalmas sikert aratott a kiváló torta, amin fallikus szimbólumok voltak találhatóak, mégpedig nem kis mennyiségben. Éjjel kettőkor vergődtem haza, és Robival azonmód megkóstoltattam a tortát, mert méne? A sütiből mellesleg anyósoméknak is jutott, de rájöttem, hogy van abban valami perverz, hogy anyósjelölttel egy f@szocskán osztozunk :)

Vasárnap pedig ebédelni mentünk a fent említett anyósékhoz, ahová már valaki küldött ajándékokat, mi meg bezsebeltük, naná :) Továbbá délután jöttek a Badis családék, ők is ajándékossal, és elkezdtük bejegyezni a népeket, akik alig várták, hogy megérkezzenek mihozzánk átadandó a szépséges csomagokat. De a többi eseményekről majd később nyilatkozok.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

10

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Közeleg, közeleg...

...de most tényleg. Van még vagy 12 nap. Biztos ami tuti alapon nagytakarítást végzek, bár kissé kétlem, hogy a vendégek közül bárki is ellenőrizni fogja, hogy a fürdőszobában a bojler teteje portalan-e... Na mindegy, még sok dolog van hátra. Holnap megyek a tortát megbeszélni. A múlt héten pedig voltunk a varrónőnél, felpróbáltam a ruhámat (jut eszembe Robi narrágját fel kell varrni...), és ebből az alkalomból defektben volt részünk. Nagy mázli, hogy Robi is jött velem, mert biztos sírtam volna 2 kört, mielőtt szóltam volna valakinek, hogy cserélje ki a kereket :) Így azonban ott volt a Megmentőm, aki bármelyik Forma 1-es nyomi stábot lazán alázza kerékcserére fordított időben. Továbbá órákat tipegek a szandálomban, hogy szokjam, csak akkor vetem le, ha irtó zsíros dolgokat súrolok, merazé talán nem kéne... A zsírról jut eszembe, szállást foglaltunk Krisztináéknak, nekem nagyon tetszik, remélem ők is elégedettek lesznek vele. Egyébiránt mostanában azzal zaklatjuk az embereket, hogy jelezzenek vissza, hogy ki hányan jön, mert nem szeretnénk szék nélkül maradni. Illetve nem szeretnénk ha mások szék nélkül maradnának, merthogy ezúttal a mi helyünk tuti lesz. Szerencsére nem szeretnénk (sőt a szüleink sem ragaszkodnak hozzá) műtermi képeket, úgyhogy nem vagyunk olyan nagyon kötve, így a fodrász 8-kor, a sminkes meg 9-kor kezd el rajtam dolgozni. Ezek után - a tervek alapján - felöltözünk, és megyünk fotózkodni a városba, majd onnan a KTC-be, ahol már vagy egy órával a kezdés előtt ott leszünk majd.

Sokan kérdezik, hogy izgulunk-e már, de az az igazság, hogy csak ritkán jut eszembe, hogy izguljak, mert mindig van mit csinálni. Néha persze elgondolkodok rajta, de nem rándul görcsbe a gyomrom. Még nem... Azon szoktam a legtöbbet gondolkodni, hogy milyen húzni magamat a nagy ruhámban, meg hogy remélemkérlek ne essen az eső! Addig is megnézem az időjárás-előrejelzést (minden nap), bár Badis Robi szerint az jóslás, és nem előrejelzés, de ha jót ír, akkor hajlamos vagyok elfogadni. Egyelőre ott tartunk, hogy napos-felhős-esőcseppes (ami záport jelent) 28 fokot ír a jósda. Délelőtt még úgysem lesz annyi, délután meg mindegy :) szóval mindegy.

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kisfiúkat, zsidókat és cigányokat ide!

Forrás: Hiedelmek, hagyományok, babonák a világ minden tájáról. Összeállította: Rosta Erzsébet és Rábai Attila

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Van cipőm :)

Van ám! Szandálom, amiből nem lehet majd inni, de ezt nem bánom.

 

 

De amíg el nem felejtem, most éppen azon agyalok, hogy kesztyű v. nem kesztyű? Volt ilyen kérdéskör már a fátyollal kapcsolatban is, de az megoldódott a próbafrizura beállításakor. De a kesztyű mikor fog? Itt egyébként sok probléma merül fel, mert

Namármost, amennyiben legyen is kesztyűm meg ne is, úgy a következő módszert kell követnem: lesz kesztyű, egészen a gyűrűzésig, onnan kezdve viszont pucér karokkal fogok lézengeni, amire ékszert kell találnom, tehát kesztyű is lesz, meg karkötő/-csat is. Jól megoldottam :)

A cipő igaz története meg egészen ott kezdődött, hogy Szegeden nem sikerült nekem tetsző lábbelibe botlanom, de azért szorgalmasan (és a biztos reménytelenség jegyében) jártam a boltokat. Hiába, nem és nem... Számomra érdekes módon majdnem minden üzletben ugyanaz a nyomi modell volt, ami elsőre sem tetszett, és hetedszerre sem. Szóval a tegnapi szegedi vásárlás cipőileg kudarcos volt, de minden egyebet megtaláltam. Azért még Szabadkán futottam egy kört, és láss csodát, vettünk egy jó kis szandált. Nyugodtan kezdhettem volna itt a keresést, mert bármelyik boltban fantáziadúsabb darabokat láttam, mint Szegeden.

 

 

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy lagzi előtt már nem megyünk Budvára, legalábbis cipőért biztosan nem.

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

1 hónap

Ki gondolta volna, hogy ez a nap is eljön, januárban még annyira messzinek tűnt minden :) de hát tényleg beleugrottunk az uccsó hónapba.

A tegnapi narrágvásárlás ismét jól sikerült, így Robi egészen fel lett öltöztetve. Én meg megpróbálom megfejteni a rejtélyt, hogy szép menyasszonyi cipőt miért nem lehet találni? Nem azt mondom, hogy nincs, de valahogy mind egyforma, sőt egyformán nem szép. Ékszerekből viszont nem lesz hiány, már látom :) Szeged felé útközben Kanizsán is jártunk, megbeszéltem a varrónénivel az alapkoncepciót ruhaügyben, és minden hiányzó darabot meg is vettem Szegeden, ó be jó! Közben örömködök a nagy melegen, és remélem augusztus 22-ére kisüti magát a Nap, és lesz vagy 25 fok, hogy ne ázzon szét az arcom. Meg a sminkem. Főleg, ugyebár.

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Vihar előtti csend

Nem rossz értelemben, de tényleg... Csak arra gondoltam, hogy előbb-utóbb úgyis kitör az őrület, meg a zizgés. Hamarosan visszaszámlálhatunk, a tésztás nénik gyúrják a jóféle levesbevalót, a meghívók a helyükön, nem is tudom mit lehetne jobban csinálni. Az esküvő előtti hetem már kezd betelni, lassan órákban mérem akkorra a ráérős időmet. Varrónénihez holnap megyek, úgy sejtem, hogy nem állunk rosszul. Lassan be kellene iktatni Gyöngyit, az utolsó megbeszélések ürügyén, meg mert lehet nézegetni a mások fotóit nála :) Robinak nadrágot kell vadásznunk, még jó, hogy immár tudjuk, hogy mit keresünk. Ja, és nekem cipőt. 

Tegnap egyébként Becsén voltunk, aztán Oromon, részemről a meghívottak letudva, úgyhogy most szusszanunk egyet, és letudjuk a mai tervet is.

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!